A jáde már az időszámításunk előtti 6000 évezredben is ismert volt. Neve a spanyol pietra de ijada kifejezésből származik, ami azt jelenti, hogy lágyékkő. Az elnevezése arra utal, hogy régen az orvoslásban használták a vesebántalmak tüneteinek enyhítésére. Az ásvány fontos szerepet tölt be a kínai iparművészetben, az alkotók ugyanis faragványokat, dísztárgyakat készítenek belőle. Régen a császári gyűrűk, pecsétek, ékszerek díszítésére is használták. Az ásvány a kínai nemzet jellegzetes díszítőeleme. A jáde karkötő mágnesként vonzza a jólétet, a bőséget és a szerencsét. Jótékony hatásainak köszönhetően a bőség ékszereként is emlegetik. A jáde karkötő pozitív gondolatokat ébreszt a pénzzel, gazdagsággal kapcsolatban, és segít észrevenni az élet apró csodáiban rejlő felbecsülhetetlen értéket.
Az achát ásvány jótékony hatásai már az ókorban is ismertek voltak, éppen ezért az emberek nagy becsben tartották, ha valamilyen úton-módon hozzájuk került. Az ásvány neve a Szicíliában található Achates folyó elnevezéséből származik, Caius Plinius római polihisztor feljegyzései szerint ugyanis ott leltek rá a legelső darabra. Az achát karkötő rengeteg különböző színben pompázhat attól függően, hogy barna, szürke, kékesszürke, zöldesszürke, szürkésfehér vagy pedig áttetsző fajta ásványgyöngyökből készül. Tökéletes ékköve lehet egy nő öltözékének, mindamellett, hogy a viselője a pozitív hatásait is élvezheti. Az achát karkötő nyugalmat és kiegyensúlyozottságot hoz az illető életébe, feltölti önbizalommal, és segít, hogy az öröm, illetve boldogság érzése mindennapossá váljon.
A hematit másnéven vörösvasércként került a köztudatba. Az elnevezés a görög haima, azaz vér szóból ered. Nevét egy ékszerésztől kapta, mert az ásvány csiszolás közben vérvörösre színezi a hűtővizet, ami aztán mindenütt vérfoltokra emlékeztető nyomot hagy. Élénk színe miatt sokáig használták piros krétaként. Színét tekintve fekete, vörös, illetve barnás pasztell árnyalatokban is előfordulhat. Legfontosabb lelőhelyei Ukrajnában és Oroszországban találhatók az Ural hegységben. A hematit karkötő igazi ékszerkülönlegesség, ami rendkívül kifinomulttá, stílusossá teszi a viselőjét. Úgy tartja a hiedelem, hogy mivel a hematit karkötő magas vastartalmú szemekből áll, ezért a viselője életébe mágnesként vonzza az örömöt, a boldogságot és a jólétet. Az ezotériában a hematit földelő kőnek minősül, ezért egyensúlyt és biztonságot teremt.