A jáspis is azok közé az ásványok közé tartozik, amiket már évezredek óta ismerünk. Neve a görög jasper kifejezésből származik, ami azt jelenti, hogy foltos, pettyes kő. A kvarcok családjába tartozó féldrágakövet onnan ismerhetjük fel, hogy a felületén amorf formák jelennek meg. Kinézetét tekintve nagyon sokféle lehet, vannak barnás, sárgás, vöröses, szürkés változatok is, de fekete és fehér jáspissal is találkozhatunk. A jáspisról a Biblia is említést tesz Isten dicsősége, igazsága, jósága szinonimájaként. A világ minden táján megtalálható, többek között Indiában, Ázsiában és Európában is. A jáspis karkötő egyfajta védőburokkal övezi a viselőjét, és segít, hogy a konfliktusok, lelki sérülések, bántások elkerüljék őt. A hiedelmek szerint a jáspis karkötő segít megoldani a problémákat, és gyorsan túllendít a nehéz helyzeteken.
A labradorit ásványt a 17. század óta ismerjük. Nevét a kanadai Labrador-félszigetről kapta, ugyanis ez volt az első lelőhelye, de Madagaszkáron, Ausztráliában és Finnországban is előfordulhat. A labradorit színe a szürkésfehér árnyalatoktól kezdve egészen a mély feketéig nagyon változatos, szinte minden esetben találhatók rajta csillogó arany, zöld és kék színű zárványok, amik nagyon rejtélyessé, misztikussá teszik a kinézetét. Sok évszázaddal ezelőtt a varázslók köveként ismerték, és úgy tartották, hogy a tulajdonosát összeköti a spirituális világgal. A labradorit egy nagyerejű védelmező kő, ami megvédi a viselőjét a negatív energiáktól. Mivel az ásványszemekben végtelen spiritualitás lakozik, ezért a labradorit felerősíti a tudatalatti érzelmeket, gondolatokat, és segít a mélyebb megértésükben, feldolgozásukban.
Az amazonit a különleges türkizkék színéről ismerhető fel, ugyanis rendkívül karakteressé, jellegzetessé teszi. Az ásvány neve az Amazon folyó nevéből ered, ami sokáig a zöldeskék színű kövek lelőhelye volt, bár az már soha nem fog kiderülni, hogy azok amazonitok voltak-e. Évszázadokon át csak homályos feljegyzések születtek a létezéséről, és csak a 18. században tettek említést róla különálló ásványként. Az amazonit karkötő egyedi színárnyalataival teszi tökéletessé a hölgyek kinézetét, de emellett a jótékony hatásaival is felruházza őket, akik így igazán kitűntetett személyként érezhetik magukat. Az ékszer oldja a viselőjében felgyülemlett stresszt, és segít, hogy a hirtelen kirobbanó érzelemáradat helyett higgadt kommunikációval juttassa kifejezésre a gondolatait. Egyes legendák szerint az amazonit karkötőnek szerencsehozó hatása is van.
A rodonit a szilikátásványok családjába tartozik, de csak 200 éve ismerjük különálló ásványként. Megjelenését tekintve leggyakrabban szürkészöld-rózsaszínes árnyalatokban fordul elő, de néha a lila, a barna és a vörös színű változatok is felbukkannak. Legnagyobb lelőhelye az Ural-hegység. Neve a görög rodosz szóból ered, ami a kinézetére utalva azt jelenti, hogy rózsa, rózsás. A rodonit régen a megbocsátás köveként élt a köztudatban. Úgy tartották, hogy segít begyógyítani a múltban elszenvedett érzelmi sérüléseket, és egy szebb, boldogabb jövő felé irányítja a figyelmet. Mivel a rodonit karkötő is hasonló hatásokkal bír, ezért gyakran adják ajándékba egyfajta bocsánatkérésként, bízva abban, hogy az ékszer eltörli a veszekedések utáni rossz érzéseket a másikban. A rodonit karkötő érzelmileg stabillá, kiegyensúlyozottá teszi a viselőjét.